Osp, Misja Pec, Crni Kal
Hanyik B.- Debreczeni G..
2010.10.08.-10.

Hanyik Balázzsal szeptember vége felé, egy jógáról hazatekerés közben megállapítottuk hogy
már legalább egy hete hazajöttünk Svájcból, és most már csak el kéne menni valahová
mászni. Mivel Balázs meglehetősen sokat mozgott már nagy falakon idén, egy kis
sportmászásra is kaphatónak tűnt, ezért egy Osp-i hétvégét javasoltam. Már mindketten
voltunk itt, és a hely hangulata visszavár, nem sokat vitáztunk a kérdésben.
Csütörtökön hamar szabadultunk, még Pesten felvettünk két mászó srácot aztán tőgáz
OSP, estére érkeztünk így a Misja pec (ejtsd: pöcs) szektor alatti parkolót választottuk
alvóhelyül, elég szeles volt, de olcsó. Több magyar autó is érkezett,
ők vfent aludtak Misján a fal alatt, mivel nagyrészt ott is másztak a 7a-8b tartományban.
Péntek reggel lecsorogtunk a campingbe, ahonnan pazar a kilátás az OSP-i katlanra, reggeli
után irány a fal. Szikrázó napsütés, leöltözés, na akkor másszunk. Micu szerint ez a 6a
a B/II falon (21m) könnyű, már mászta, úgyhogy bemelegítésnek pont jó lesz nekem.
Na, sose higgyünk a jobban mászó cimboráknak! "Felmásztam" rajta…. /az OS oda lett/, az
út gyönyörű, technikás, kis fogás, kis lépés, áthajlás, minden, de szétrobbant az
alkarom, tényleg bemelegedve jobban tetszett volna. Az idő és a táj kárpótol mindenért.
Balázs is, és Micu is megmássza, majd konstatáljuk, hogy tényleg szép az út, de
kemény a számozás. Irány a B/III, mazsolázunk, ami tetszik, csak azt másszuk, és
végre egy OS 6a 23m, mindenki nagy örömmel abszolválja hasonlóképpen. Egy gond
van csak nagyon tűz a nap, és nem hoztunk elég vizet, a nagy kalapom mindig a
biztosító fején pihen, beosztjuk. Balázs kérdés nélkül köti be magát a Doloreshez 6a+
20m, amire nagyon kíváncsi voltam, én tavaly beleültem, eléggé nehéz a vége, kis
fogás, semmi lépés, technikás, de Balázs gond nélkül kúszik fel ezen is, amin
mindketten csodálkozunk, de nagy a hangulat. Én ismét beleülök, na nem baj majd jövőre.
Micu könnyedén onszájtol egy 6b-t ezen nem vagyok meglepődve, jól mozog a fiú a
fokozatban, megvan a téli boulderezés gyümölcse, viszont Balázs előre is ritkán mászik itthon 7-est,
mire ezt végiggondoltam már a 3.-at akasztja, az áthajló kunsztban egy kis matek,
és már jön is lefelé, a standból, ez is OS, a hangulattal már csak a szomjúság vetekszik.
Na jó hátra én is felmászok rajta. Micu még unottan egy 6b+-t onszájtol, de "nem
tetszett", azt mondja, neki ez jutott, sajnáljuk. Este nagy szélben, pehely mellényben, 2
főzőn, 4 lábosban készül a 3 fogásos vacsora, melyhez Balázs saját termelői borát
fogyasztjuk nagy elismeréssel. Az átlagos kis zacskós levest, egy komolyabb
fűszerezésű olasz paradicsomos-gombás tészta követ, amit lekísérünk egy kis csoki
öntetes-gyümölcsös tejbe rizzsel, majd kimeredünk.
Következő kép: reggel van, a kitágult gyomor miatt nagy éhesek vagyunk, szolidan egy óráig
reggelizünk, majd jóga gyakorlatok a napon és egy kis szleklájn (slackline). Igen,
készen vagyunk, mehetünk, irány Crni Kal a 3. helyi szektor. Útközben meglátok egy
géppisztolyos sisakos rendőrt az úton, ezért megállok 50 m-el előtte, 100-ról 0 ra,
bekötöm magam, felkapcsolom a lámpát, lehalkítom a reggae zenét, majd megköszönöm
Balázsnak, hogy nem ő vezet, mert nincs nála jogsi. Simán elengednek, majd 1 km
múlva újabb igazoltatás, nagyon keresnek vkit, még a csomagtartóban is. Ismét szikrázik a
nap, bemelegítés 5c+, F fal, nem volt egyszerű, ez egy technikás hely, mindketten
beleülünk. 1-2 könnyű OS, majd továbbállunk az E falhoz, aminek Pazar a kilátása a
tengerre, és a környező dombokra. Balázs itt sem lacafacázik, egy 6a és 6a+-t bezsákol
gyorsan OS, amiket csak hátra mászok meg mert annyira nehéz, kis fogásos, áthajló a

beszállásuk, nagyon szép utak. Leolvadunk a napon, egy alma közben, bámulva a tengert
megállapítjuk, hogy nagyon nyomorgunk így októberben. Irány a D fal, "Dexter's
laboratory", jó név, itt vmi hülye vmivel kísérletezik, és így is van, fel tudsz e állni a
tükörsima falon fogás nélkül, de Balázsnak ez is OS, nagyon fel van pörögve. Eggyel
jobbra, végre megjön az áramlat számomra is egy korántsem könnyű 5c OS formájában,
ajánlom mindenkinek. Balázs emeli a tétet és még egy 6a+-ba beszáll a C/II falon, a 3.
beleesésnél kiderül, hogy már ma (és tegnap) másztunk is valamit. Na jó akkor még egy
levezető, ugyan nagyon bejön a "Popej" út, ez a szolid áthajló piazzos új repedés, de
konstatáljuk, hogy sok mindent ettünk, de spenótot nem, úgyhogy 27m 5b-vel zárunk
A/1 falon. Az út alpesi stílusban nittelt, alján kellemetlen áthajlás, majd érdekes oldott
lyukacskák után egy szétterpesztő kémény, és mielőtt megörülnél a kiszálló fogásnak,
annak a nagy lyuknak, na az nem akad, ez egy ilyen 5b. Gépet kötelező felvinni, meg 2
napi hideg élelmet, mert lejönni nem nagyon akarsz, inkább csak úgy bámulni körbe-
körbe. Totál elkészültünk, pedig ma ittunk többet, mire leérünk a kempbe, és kimegy az
adrenalin akkor érezzük igazán, én szédülök is kicsit. A vacsora hasonló, csak a helyi termelői vörösborban különbözik,
és kiderül, hogy csak egy tejberizst hoztam, teljes a lincs-
hangulat. Kimeredés után kocsiban zenehallgatásos beszélgetés Micuval, Balázs
horkolásával fűszerezve.
Már megint reggel van, és a jóga-szlek kombó után irány Misja, hátha pár mászható út nekünk
is akad ott. Balázs nem is tétlenkedi az általam tavaly onszájtolt 20m-es 6a+al melegít,
szép. A továbbiakban is ezen az üstön vezető áthajló utakra koncentrálunk, a bal szélén
egy könnyen emészthető 5b-vel folytatom, és már ekkor érezhető, ez a 3. nap.
Balázs all in, és beszáll a középen futó 6c-be, majd kiszáll, de nem a tetején, hanem a
közepén. A pillanat rögzítve, mert beállított géppel figyeltem az eseményeket. Micu
iskola megmászását szemlélve rájövünk, hogy lehet ezt könnyedén is csinálni. Valahogy
felmászok rajta és megmutatom milyen nehezen is lehet. Én kész vagyok, már csak
napozás és nézelődés, ahogy az 50 kilós "nagyfiúk" másszák a 35m-es 8a-kat. Azért van,
amibe a Micu gyerek is beleül 7a+ "Kindergarten", végül csak megakasztja a standot.
Na jó, ha a Markos Huba betenné nekem is a közteseket nekem is menne… Balázs nekiugrik
még 1X a 6c-nek, de a piros pontot elnyerte az osztó, jövőre kérünk új lapokat…

Debreczeni Gábor, alias "Debi" /és nem a debilből…! J/
Képek itt: