A Késmárki-csúcs északi fala, Pók-torony, Stredom Y (VI+ A0)
Béres Janó és Valkó Géza
2010.06.27.
Mint a legkisebb királyfi, aki hazatért, miután legyőzte azt a bizonyos sárkányt. A háromfejű
sárkányt! Mesébe illő gondolatok. Mi azonban valóban így érezhettük magunkat, miután
hazaérkeztünk a legutóbbi Wéber-fal mászásunkról.
Ez a gondolat még a mászás előtt fogalmazódott meg bennem, és bár még előttünk állt az
út, már akkor tudtam, hogy ha sikerrel járunk, így szeretnék beszámolni az
élményeinkről.
Kicsit lógó orral baktattunk felfelé a Zöld-tóhoz szombat délután, vegyes érzelmeink voltak az
időjárással kapcsolatban. Bár a meteo vasárnapra egy jóidő ablakot ígért, felfelé menet
szinte fejünkig értek a felhők, és nem lehetett nem észrevenni a hideg szelet. Nem túl
kecsegtető előjelek, de bízzunk a szlovákok előrejelzésében – gondoltuk. A másnapi
mászás részletei jártak a fejemben.
A Wéber-csúcs északi falának Pók-torony csúcsára (Pavukova veza) három jellegzetes út
vezet fel, a Direkt, a Szuperdirekt és a Stredom Y. Jól ismert helyek….. fehér táblácska,
szögsor, ingatraverz, kereszt, Pepsi-érzés (fekvőharánt), piros heveder, lándzsa, stb.
Emblematikus pontjai az általunk már mászott utaknak. Azonban a Stredom Y-ról
semmilyen infónk nem volt. Azaz mégis. Az otthoniaktól azt az útravalót kaptuk, hogy
standok nincsenek, nehéz vonalvezetésű és kellemetlen reibungokban bővelkedő út.
Bandukoltunk a ház felé, és én folyamatosan magam előtt láttam az egész fal képét, és persze az utak rajzolatát.
És akkor jutott eszembe ez a regénybe illő hasonlat, a háromfejű
sárkány. A három nehéz út, a sárkány egy-egy feje, amik közül a legnemesebb és
legtiszteletreméltóbb a Szuperdirekt középen, ami úgy hajlik a fejed fölé, hogy ponttá
zsugorodsz azon nyomban.
A lent parkoló autók számától eltérően feltűnően sokan voltak a házban, de azért
aggodalomra nem volt okunk. A háziakkal az idők során kialakult jó viszony most is
külön szobát eredményezett számunkra. Vacsora közben kíváncsian lapozgattunk
vissza a túrakönyvben, volt-e valami érdekes hegymászótúra a közelmúltban a
völgyben. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a számos Fehértavi-csúcsmászón és
Karbunkulus-nyeregmászón kívül túl sokan nem mozogtak sziklamászó célzattal a
mostani nyári szezonban. Sebaj, ősszel visszajövünk, és újra megnézzük a könyvet.
Hajnali 4-kor ébresztett az óra, már javában világos volt. Azaz csak első ránézésre, ugyanis
az ablakon kinézve orkánerejű szelet tapasztaltunk, valamint a csúcsok fölött őrült
módon örvénylő felhőfoszlányokat. A Kopa-hágón át pedig egybefüggő sötét felhőréteg
hömpölygött át dél felé, mintha egy felmosó vödörből öntenénk ki a piszkos vizet.
Közösen a visszafekvés és a 6 órai ismételt kelés mellett döntöttünk. Nem hiába!
Verőfényes napsütés, szélcsend, sehol egy felhő az égen. Ezaz! Reggeli,
szedelődzködés, és már úton is voltunk a fal felé.
A szokásos 1+2 hossz a Sztanyi-kéményben, és már ott is voltunk a Biela Platni-nál, innen
kezdődnek az igazi nehézségek. A már jól ismert másfél hosszt gyorsan magunk mögött
hagyva megérkeztünk az útelágazáshoz. Egy jobbra futó párkány három régi szöggel,
amik megfelelően összekötve azért erős standot alkotnak, teljes mértékben
használhatók. Innen kezdődik a Stredom Y.
A következő hossz jobbra, majd fel, megint jobbra, megint fel, így jutunk el az A3-mal jelölt
részig, ami lényegében 3-4 trepnis mozdulat lenne, azonban VI+-ért szabadon is
átmászható, problémás helyzetben pedig a bent lévő 2 szög plusz 1-2 friend
segítségével A0-val megoldható a kunszt. Innen még 10 méter a stand. A kalauz ezt két
hossznak jelöli, mi egybe másztuk, azonban a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy a
jelenleg 56 méteres kötelünkkel ez úgy sikerült, hogy a másodmászó 'jó pár' métert
utána mászott az elölmászónak, ami korántsem volt veszélytelen abban a kőbányában.
Tehát csak óvatosan! (Pl. köztes standolás az A3-as rész előtti részen.)
A fenti stand szintén egy pompás párkány. Ettől kezdve saját magunk által épített standokat
használtunk. Az út innen jobbra tart néhány métert, majd egyenesen fel egy kellemetlen
és hosszú métereken keresztül biztosíthatatlan repedésen, melyet szintén
hasonlóan "jól" biztosítható reibungtábla követ, ezen kissé balra tartva fel. Végül egy
függőleges repedésen át jutunk egy kb. 70-80 centi széles párkányra, ami egészen
hosszan balra húzódik, stand a párkány túlsó végében. Vigyázat, a párkány tele van
szórva különböző nagyságú kövekkel, amiket a traverzben futó kötél nagyon könnyen
lelökhet. Erre volt is példa, szerencse, hogy a lenti stand áthajló fal alatt van. Ezt a
hosszt is egybemásztuk, a kalauz kettőnek írja.
Ha innen kicsit balra felnézünk, ott magasodik felettünk az út sava-borsa, egy gyönyörű,
szinte beforrt repedésen induló, majd balra fölötte reibungtáblában folytatódó formáció.
A beforrt repedés tetején 3 régi szög jelzi a helyes útirányt, a legfelsőben narancssárga
kötélgyűrű lóg. Innen először jobbra tartva, majd balra felfelé elérjük a következő
standot. Ennek a hossznak a végén a hivatalos falrajzot szemlélve ne bízzuk el
magunkat, az út itt tartogat még meglepetéseket számunkra. (Na most biztos hogy
kiesek, az utolsó szög alattam vagy 8 méterre… – neeem – pfff, ez hajszálon múlott,
pedig csak "ötmínusz". Ilyen, és hasonló jellegű párbeszédek saját magaddal mászás
közben.) Ennél a hossznál szintén egybe másztuk a két rövidet. A stand ismét egy tágas
párkány. Hozzáteszem, itt már felértünk a Szuperdirekt kiszálló párkányára, balra
átsétálva tizenegynéhány méterre megtaláljuk a Szuper utolsó cuppántját. A Stredom Y
standpárkányairól összességében elmondható, hogy mindegyik olyan tágas, hogy
bármelyik önmagában is alkalmas egy többé-kevésbé kényelmes bivak eltöltésére, ha
arra kerülne a sor. Ne kerüljön!
Innen már csak a tetőre kell kimásznunk II-III-ért, egy hossz, és a csúcson vagyunk. Így
történt, hogy a 14 hosszas utat mi 9 hosszból teljesítettük.
A lemenetre 2+1 út adódik. Az első a szokásos lemenet a Német létrán. Számtalanszor
megtettük, bizonyos részei nem veszélytelenek. A második, ereszkedés a Sztanyi-
kéményen. A felső három hosszt visszaereszkedni roppant kényelmetlen, a második és
harmadik ereszkedőhosszban sokszor szinte vízszintesen haladsz, bajlódva a kötéllel.
Ahhh, rémálom, tudom, csináltuk! A plusz egyes verziót pedig azért említem meg, mert
tavaly a Hímer-Szálkai-Seregi-Béres kvartett kiépített egy ereszkedőpályát a fal bal oldalán vezető Lava Y útban, amivel a Bocek vízesés tetejéből 3 ereszkedőhosszal a lenti
kotolba jutunk, onnan +1 ereszkedés, és lent vagyunk a fal lábánál. Mi most ez utóbbit
választottuk. Figyelem!!! A Lava Y egy semmihez sem hasonlítható kőbánya, a felette
lévő rámpa törmelékének kb. egyharmada ezen keresztül zúdul le, kimozdítva minden
útjába akadó kiálló követ, ezzel instabillá téve az egész falat. Roppant kényes
ereszkedés, rendkívüli odafigyelést igényel, a falon közlekedés és a kötél útjának
megválasztása egyaránt. Ereszkedésnél a fal felé (befelé) kell tartani. A standok
egyébként jók, sok szögből összekötve, a kötélgyűrűk azonban minden alkalommal
felülvizsgálatot igényelnek a korábban említett kőhullás miatt.
Késő délután értünk vissza a házhoz. Vasárnap lévén már elég kevesen voltak fent, a
turisták már leszállingóztak. Meghitt, családias menedékház hangulatban, és egy nagy
kancsó, jól megérdemelt tea társaságában válogattuk szét a cuccainkat, majd indultunk
lefelé mi is. A fejünk felett már gyülekeztek a felhők, a szél is felélénkült, a Villa-gerincen
már kezdett átbukni a feketeség. Mire leértünk a parkolóba, már az összes csúcs sűrű
felhőrétegbe burkolózott. Betört az előre jól megjósolt hidegfront. Épp időben.
Ismét megtanulhattuk, hogy merjünk kijönni, még ha csak egy kevés jóidőt jósolnak is, mert
lehet, hogy pont az alatt a kis idő alatt hajtjuk végre a legemlékezetesebb mászásokat.
Ahogy tettük ezt most is, ebben a 12 órás jóidő-ablakban, ezen a június végi vasárnapi
napon. Ha ehhez tartjuk magunkat a jövőben is, talán újabb sárkányokat győzhetünk le.
Persze csak ha ők is akarják.
Valkó Géza
