Pieps tanfolyam az Edelweisshüttében és környékén Gászner Robi szervezésében.
Pieps-tanfolyam, Schneeberg, Edelweisshütte, 2010. január 16-17.

A karácsony előtti napokban, mint a Nomád egyik oszlopos tagja, meghívást kaptam Gászner Robitól, a Pieps magyarországi forgalmazójától, hogy egy társammal vegyek részt a január közepén, a Schneeberg-en rendezendő Pieps lavinatanfolyamon, termékbemutatón.
Szívesen mondtam igent, bár az időpont egy kis fejvakarást okozott, hiszen pont arra a hétre volt tervezve a jégmászótáborunk Maltatal-ban. No problem, kis időpont-optimalizálás, és könnyen hozzáidomítottuk a programunkat a fix hétvégéhez.
Mivel előző nap az Ankogel-t másztuk 400 km-rel arrébb, és terveinkhez képest kicsit elcsúsztunk időben, a délelőtt 10 órai, losenheim-i parkolóba megbeszélt találkozót nem tudtuk betartani.
Csúnyán elkéstünk, egy óra után értünk fel az Edelweisshüttébe, ahol a szállásunk volt. Robi lefoglalta az egész házat, de még így is többen voltunk, mint a ház kapacitása, volt is kis szóváltás, de aztán ahogy szokott, most is minden a helyére került.
Zömében hegymászó- és síoktatók, outdoor boltosok voltak ott, a csapat nagyobbik részét ismertük. Aznap délutánra szabadprogram volt megbeszélve, úgyhogy még tudtunk néhányat csúszni a sípályán. Egyesek sítúrázni is elmentek, vagy lecsúsztak, és léccel jöttek fel újból a házig.
A késésünk miatt a délelőtti gyakorlati bemutatón, amikor a Pieps csúcstermékeit, a DSP-t és az iProbe szonda működését ismertették, nem voltunk ott, de később gyorsan pótoltuk az ismereteket.

Este egy powerpoint-os bemutatóval egybekötött beszélgetéses előadás következett, ahol tanulságos kérdések és anekdoták kerültek elő, majd á-la-carte vacsora + sörözés következett, végül alvás.
Robi másnapra a Schneeberg csúcsára menő sítúrát tervezett, amit a csapat kis része már szombaton teljesített. 9 körül el is indult a karaván felfelé. Mi oda már nem tartottunk velük, hiszen egy tartalmas és kellően fárasztó hét állt mögöttünk.
Így elköszöntünk a többiektől, csatoltunk, és meg sem álltunk a pálya aljánál lévő parkolóig.

Mindenképp hasznos volt ez a hétvége. Általános, téli magashegyi tanfolyamról hozott lavinakeresési ismereteinket a legújabb technológia megismerésével és kipróbálásával sikerült kibővíteni.
Valamint még mélyebbre ivódott az a felismerés, hogy az áldozat megkeresésének időtartama, módja kulcsfontosságú az életmentéshez. Ami pedig még ennél is fontosabb: kezeljük kellő óvatossággal a lavinaveszélyes helyeket, hiszen semmi sem jobb orvosság a lavinabaleset ellen, mint a megelőzés.
Ha bárkinek kérdése vagy igénye lenne az általunk ezen a hétvégén megismert eszközökkel kapcsolatban, keressen nyugodtan, szívesen segítünk.
Valkó Géza
Még több kép itt: