Eltelt egy szép nap, 2011.05.14. nyílt nap Hámorban


A nyílt napot május 14-ére, szombatra hirdettük meg a Hámori Mászóparkba, a Szikla Presszóval
szemközt lévő Kisfalhoz. A hivatalos időtartam 10-től délután 4-ig tartott. Persze mi már ott
voltunk fél nyolckor, előkészítettük az utakat, a mászófelszereléseket, és az elmaradhatatlan
reggeli kávét is gondosan elfogyasztottuk.

Két különböző programot kínáltunk a sziklamászáshoz kedvet érzőknek. Elsőként befelsőztünk 3
könnyebb sziklautat, valamint 2 kissé nehezebbet. Emellett kiépítettünk a középső párkányon
egy via ferrata utat, aminek a végén, a vízcsap mellett egy leeresztő pontból bocsátottuk a
túrát sikeresen teljesítőket a biztonságot adó földközelbe. A ferratázást egy gyorstalpaló
oktatás előzte meg, ahol mindenki megismerkedhetett a felszerelésekkel, és a
biztosítással. Így már – természetesen felügyelettel – bárki nekivághatott az igazi magasban
vezető via ferratának.

Az időjárás kedvezett a rendezvénynek, ugyanis egész nap verőfényes napsütés fogadta a
kilátogatókat. Belőlük pedig akadt jószerével. Voltak, akik kimondottam a meghirdetett
programra érkeztek, azonban sok Lillafüredre – vagy a Garadna-völgyébe – érkező kiránduló
elidőzött a fal alatt. Több kerékpáros is megállt. Sokan először csak nézelődtek, aztán kedvet
kapván a mászás kipróbálásához már húzták is fel a beülőt és a sisakot magukra. Fiatalok és
idősebbek egyaránt szívesen másztak vagy ferratáztak egy "kört", akadt 60 év fölötti
jelentkezőnk is.

Késő délután egy népesebb gyerekcsoport érkezett szülőkkel, ők egyhamar benépesítették a fal alatti
területet, gyerekzsivajtól lett hangos a Kisfal. A falon persze már visszább szállt a nagy lendület,
de azért nagyon tetszett nekik is, főleg az eresztést szerették nagyon.

Végül fél hatkor pakoltunk össze, akkorra már elcsendesült a fal. Mindegyikünk lemászta még a
tiszteletkörét valamelyik általa kedvelt útban. Majd szisszentek a sörösüvegek, koccantak a
poharak, és baráti körben tettünk pontot erre a kellemes napra. Jövő májusban ismét várjuk a
bátor jelentkezőket. Kitudja, talán még színesebb programokkal!

Valkó Géza

Képek itt: