Lavina-ismereti nap Hámorban



Lavina-kurzus

Február 19-én nagyon érdekes előadásban lehetett része azoknak, akik részt vettek a klub által
szervezett oktatáson, amely a téli hegyekben tapasztalható alapvető időjárási viszonyokra
hívta fel a figyelmünket. A hó állapotáról, a hó rétegződéséről, a túra útvonal
kialakításáról, a lavinák fajtáiról és kialakulásukról tudhattunk meg nagyon lényeges
információkat.

Az egynapos kurzus megszervezése elsősorban Valkó Gézának köszönhető, aki Seres
Annával közösen az előadást tartotta. Az elméleti ismeretek mellett volt alkalmunk
kipróbálni olyan eszközöket, amelyeket mindenkinek érdemes magánál tartani, aki a téli
hegyeket járja.

A kurzust három előadásra osztották fel a szervezők. Az első két rész az elméletről szólt,
amelyeket Seres Anna tartotta. Ezekből az előadásokból tudhattunk meg többet arról,
hogy milyen lépéseken keresztül, milyen részletességgel tervezzük meg a túrát először
otthon, majd ezeket az előzetesen elgondolt terveket hogyan alakítsuk az aktuális
környezeti viszonyokhoz. A lavina kialakulásán kívül információt kaptunk a
lavinaveszélyes területekről (, szikla kiszögellés, kuloár), a lavinaveszélyes lejtők
szögéről (25-50) és lavinaveszélyes lejtők tájolásáról (északi).

A gyakorlati rész az eszközök megismeréséről szólt, a legfontosabb eszközök (jeladó, szonda,
hólapát, mobil telefon) magunknál tartására hívta fel a figyelmünket Valkó Géza. Ezeket
az eszközöket a nap végén a szabadban ki is próbálhattuk, az eszközök közül a
legnagyobb népszerűsége az ABS cég hátizsákjának volt amit vészhelyzetet szimulálva
ki is próbálhattunk.

Nagyon sok információt kaptunk ezalatt a nagyon rövid idő alatt és az előadókat ismételve

csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy olvasson ezzel kapcsolatban még nagyon sok szakirodalmat és készüljön fel alaposan a téli hegyek világára.

Számomra nagyon kellemes meglepetés volt a kurzus népszerűsége, mivel nagyon sok helyi
mászó és túrasíelő vett részt a klub tagjain kívül!

A Hámori Klub nevében szeretnénk megköszönni a Pieps és az ABS cégek támogatását!

Szamosi Barna



Képek itt: