Trepnis találkozó és nyílt nap Köpüs-kőn

2010. november 26-28.



Ahogy az már hagyománnyá vált, egyesületünk idén is megrendezi a trepnis találkozót
Köpüs-kőn – november utolsó hétvégéjén.
A helyszín ezúttal is a Szentléleki Turistaház.

A hangsúly természetesen most is a mászáson lesz, ezúttal azonban szeretnénk a hétvégét
az előző évekhez képest színesíteni, ezért több programmal is készülünk.

Itt van mindjárt a szombaton megrendezésre kerülő trepnis verseny. Versenyútnak a Free
Hámor-t szemeltük ki, a mászás felsőbiztosítással fog történni, és nem titok, a
gyorsaság fog számítani. Aki néhány évvel ezelőtt részt vett (akárcsak nézőként is) a
Krízis-en megrendezett versenyen, az bizonyára kellemes emlékekkel és hasznos
tapasztalatokkal távozott. Bízunk benne, hogy ezúttal sem lesz másképp!

Szombat estére pedig egy igazi kuriózumra számíthatnak azok, akik ellátogatnak hozzánk,
ugyanis megrendezésre kerül az I. Magyar Országos Szabadon Főzhető Hegymászó
Pálinkák Versenye. A versenykiírást és a Versenyszabályzatot az alább letölthető
dokumentumban olvashatjátok.

kiiras.pdf

versenyszabalyzat.pdf

A hétvége programja:

Péntek: 17 órától a szállás elfoglalása

Szombat:
11:00 Trepnis verseny (nevezés 10.00-ig a helyszínen, a köpüs-kői nagyfal alatt)
17:00 "Ökörsütés" – Szabadtűzi sütés-főzés a hozottból, hegymászófilmek vetítése
19:45 A Trepnis verseny eredményhirdetése
20:00 Pálinkafeszt

Vasárnap:
9:00 A Pálinkaverseny eredményhirdetése
Ezeken kívül természetesen egész hétvégén mászás Köpüs-kőn!
Szállásfoglalás:
Szentléleki Turistaház
Varga József és Vargáné Radványi Györgyi
Tel/Fax: 46/390-183
Mobil: 30/369-1099
Web: http://www.holloscamping.hu/elerhetoseg.php

Várunk mindenkit szeretettel! Csörögjenek a kampók, kolompoljanak a trepnifokok!!!

Valkó Géza
Hámori Szikla- és Jégmászó Sportegyesület